Iskolánkban 2022. október 20-án tartottuk meg a már hagyományos közösségépítő, az elsősöket befogadó ünnepünket, a Csibeavatót.
A reggeli imaóra után, ahol iskolalelkészünk a „H” mint hálaadás vitaminjáról beszélt, mint a boldog és kiegyensúlyozott élet fontos feltételéről. A nap további részében vidám, érdekes feladatokat oldottak meg a tanulók.
A „Hála” ünnepség fénypontja az ünnepélyes fogadalomtétel volt, ahol a „ kiscsibék” esküt tettek arról, hogy szófogadó, aktív, szorgalmas, diákjaink lesznek. Az avatási ünnepség részeként minden osztály a maguk által készített apró ajándékkal lepte meg az elsősöket, így jelezve, hogy az iskolai közösség tagjaivá fogadták őket.
A fergeteges hangulatú napunkat közös énekléssel és tánccal zártuk.
A H-vitamin láthatatlan ereje átlengte a napot. A mosolyok, a felszabadult kacagás, az egymásra figyelni tudás csodálatos erőt, energiát adtak felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt.

A további képek a galériában tekinthetőek meg.